OKKE elnök
Nemes Mária vagyok. 1956.07.12-én Kisvárdán születtem.
Az általános iskola elvégzése után az egészségügyben kezdtem tevékenykedni, majd lehetőségem adódott munka mellett elvégezni az EÜ. Szakiskolát. 1978-ban sikeresen államvizsgáztam és 1996-ig közvetlen a betegágy mellett dolgoztam.
Pályafutásomat mint osztályvezető főnővér fejeztem be. A 22 év alatt 3 kórházban dolgoztam, az Egri, Gyöngyösi és egy Budapesti Intézetben.
Munkámat mindig nagy hivatástudattal végeztem, és soha semmilyen tevékenységet nem tudtam volna úgy csinálni mint az egészségügyben a betegek megsegítését.
A szakmámat betegség miatt abba kellett hagynom, de ez nem jelentette az egészségügyi pályafutásom végét.
Ha közvetlen már nem is, de közvetve jelen vagyok az eü-ben.
1996-1999-ig egy civil szervezetben önkéntes voltam.
Felismerve ilyen jellegű képességeim, egy rákbetegekeket segítő alapítványt hoztunk létre, aminek az egyik alapító tagja vagyok.
2002-ben családon belül történt (édesanyám COPD-s lett) betegség okán tapasztaltam, hogy a COPD-s oxigénnel kezelt betegeknek milyen kálváriát kell megjárniuk a fekvőbeteg intézetből való távozásuk után, ezért ezen betegek összefogásával létrejött az egyesületünk, és a betegek felkérésére elvállaltam az elnöki posztot.
Jelenleg is nagy hangsúlyt fektetek e bizalmi pozíció betöltésére.
Úgy érzem, hogy betegek sokaságának sikerült eddig is bebizonyítani alkalmasságom.
Legfőbb célom, hogy a munkám által a COPD-ben szenvedő betegek életminőségében pozitív változások álljanak be, így életnyereséghez is juttatva ezáltal őket, valamint hozzásegíteni a lakosságot e szörnyű alattomos betegség megismeréhez, korai felismeréséhez és kezeléséhez.
Budapest, 2003.05.15.
Nemes Mária
| < Előző | Következő > |
|---|

