Dohányzás
Előfordulása, jelentősége
Hányan dohányoznak Magyarországon?
A dohányosok számát Magyarországon az 1990-es években több alkalommal országos reprezentatív mintavétellel próbálták megbecsülni. Ezen mintavételek alapján közelítő becsléssel azt mondhatjuk, hogy a felnőtt férfiak 34-46 százaléka, míg a felnőtt nőknek 18-28 százaléka dohányzik. Ezzel az adattal a világ és Európa középmezőnyéhez tartozunk.
A 15 évesnél idősebb népességben csaknem minden harmadik ember dohányzik és közülük 1,3 millió ember előbb-utóbb a dohányzás következtében hal meg. Az idő előtt elhalálozók fele a legproduktívabb életéveiben (35-69 évesen) hal meg, átlag hét, de akár 20-25 évvel korábban, mint nemdohányzó sorstársaik.
A vizsgálatok azt mutatják, hogy míg a férfiak körében mintha csökkenne, vagy legalábbis stagnál a dohányzás gyakorisága, addig a nők és a fiatalok körében növekszik. A 2003-ban elvégzett Global Youth Tobacco Survey magyarországi eredményei szerint a 13-16 éves korosztály 33 százaléka dohányzik több-kevesebb rendszerességgel (a fiúk 33, a lányok 33 százaléka).
A dohányzásra való rászokás időpontja egyre korábbi. Ezt mutatja mind a CINDI Egészségvizsgálat, mind a nemzetközi „Hagyd abba és nyersz!” programban résztvevő dohányosok adatainak elemzése.
A dohányzás jelentősége
Jelenleg évente ötmillió, egy Finnországnyi ember hal meg valamilyen dohányzás okozta megbetegedésben. Az Egészségügyi Világszervezet előrejelzései szerint 2025-2050 között előreláthatóan évi tíz millió ember hal majd meg dohányzás következtében, ha nem sikerül drasztikusan visszaszorítani a dohányzást a felnőttek leszokásának fokozásával, illetve a fiatalok rászokásának megelőzésével. Napjainkban a fejlett országokban a dohányzásspecifikus halálozások részaránya a 70 év alatti férfiak halálozásában 24 százalék, a nőkében 7 százalék. A középkorú férfiak körében a szív- és érrendszeri halálozások egyharmada, a rákhalálozások közel fele, a légzőrendszeri betegségek okozta halálozások kétharmada a dohányzásnak tulajdonítható.
Az egyik első tudományos igényű tanulmányt 1938-ban publikálták a dohányzás egészségkárosító hatásairól.
1951-ben Doll és Hill elkezdte több évtizeden keresztül tartó vizsgálatát, amelyből a következő legfontosabb megállapítások adódtak:
- a dohányosok fele a dohányzás következményeként fog meghalni;
- a dohányosok általában 7,5 évvel rövidebb ideig élnek;
- az élettartam-csökkenés szoros összefüggést mutat a dohányzás mennyiségével;
- ha valaki 35 éves kora előtt abbahagyta a dohányzást, akkor hosszú távú életkilátásai majdnem azonosak azokéval, akik sosem dohányoztak.
Szintén a munkacsoport megállapítása, hogy a betegségek kialakulásában a táplálkozás mellett a dohányzásnak van kiemelkedő szerepe.
Magyarországon az 1970 és 1999 közötti időszakban mintegy 800 ezer halálozás a dohányzás miatt következett be, azaz az utóbbi három évtizedben dohányzás okozta minden ötödik ember halálát.
A férfiak halálozásainak 28, a nők halálozásainak mintegy 9 százaléka dohányzásspecifikus halálozás. 1970-ben 20 ezer, 1999-ben több mint 28 ezer ember halt meg dohányzás következtében. Ezen időszak alatt a dohányzás okozta mortalitás 19 százalékkal nőtt, miközben a dohányzástól független, egyéb okokból származó halandóság több mint 9 százalékkal csökkent. Az egész népességre számított dohányzásspecifikus, standardizált halálozási arány 1999-ben kétszerese volt az EU (2004. május 1. előtti) országaira számított átlagnak.
A dohányzással összefüggő betegségek okozta halálozás terén (amelyek közül a szájüreg, a garat, a légcső, a tüdő, a nyelőcső daganatai, az iszkémiás szívbetegségek, az agyérbetegségek és a krónikus obstruktív tüdőbetegségek okozta halálozást vizsgáljuk) hazánk az európai országok mezőnyében az első harmadban található, de nem az élen. A magyarországinál magasabb dohányzással összefüggő halálozást mutató országok közt csak volt szocialista országok találhatók. Ezért érdemes hazánkat az EU azon tagországainak átlagához mérni, amelyek a mi csatlakozásunk előtt is már tagországok voltak.
| < Előző | Következő > |
|---|
Dohányzás leszokás
Tüdőbeteg Hírlevél
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

