Dohányzás
Dohányzás - cikkek
Egyik napról a másikra szoknak le legszívesebben a dohányosok
Az „Egyik napról a másikra abbahagyom” nevű leszokást segítő program a legkedveltebb a dohányosok körében – állítják a Sydney Egyetem kutatói.
A leszokni vágyó dohányosok mintegy kétharmada választja a népszerű „Egyik napról a másikra abbahagyom” („Cold Turkey”) módszert.
A Sydney Egyetem kutatói az egyre nagyobb siker hatására átfogó kutatásba kezdtek, vajon mi alapján választanak módszert a dohányosok. A program Amerikából indult és lényege, hogy ha egy falu, esetleg egy cég vagy bármilyen nagyobb közösség tagjai legalább egy éven keresztül nem gyújtanak rá, végül több milliós díjat vehetnek át. A nyereményt a dohányzásellenes állami- vagy magánalapítványok finanszírozzák, és hatalmas médiafelhajtás övezi.
A kutatás vezetője, Dr. Sally Dunlop szerint az „Egyik napról a másikra abbahagyom” népszerűsége kiaknázatlan, pedig globális megoldást nyújthatna a problémára. „Úgy gondoljuk, hogy itt az ideje, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk az eljárásra” – tette hozzá a szakértő.
A vizsgálatokba olyan ex-dohányosokat vonnak be, akik miután leszoktak a cigarettáról, 1–5 éve egyáltalán nem gyújtottak rá. A kutatás azért is különösen fontos az ausztráloknak, mert kormányuk 2020-ig szeretné elérni, hogy a dohányosok száma 10 százalékra csökkenjen a lakosság körében. Bár ez a célkitűzés a szakértők szerint erőteljesen optimista, a kormány szeretné bevezetni a leghatékonyabb, legátfogóbb dohányzásról való leszokást elősegítő programot.
| < Előző | Következő > |
|---|
Dohányzás leszokás
Tüdőbeteg Hírlevél
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

